Intőgyűjtemény

Az alábbi az olyan intők közé tartozik, amelyeknek inkább a története érdekes (megfigyelhető továbbá, hogy itt már az ofőnk beírástechnikája jóval fejlettebb volt, mint a két évvel korábbi böfögős vagy fingós sztorik esetében, nincs irodalmi stílus, meg jegyzőkönyvszerű részletesség):

"Tisztelt szülők! L'eau Fasse a szünetben veszélyeztette saját testi épségét. Osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem."

Az eset úgy esett (haha), hogy az ablakpárkányon lenyomtam egy adag fekvőtámaszt, és ezt meglátta az iskola egyik tanára. Hogy hogy kerültem oda, arra már nem emlékszem 100%-ig, de mintha fogadtunk volna, hogy ki merek mászni az egyik ablakon, és be a másikon, a fekvőtámasz meg már közben jött. Ez így csúnyán hangzik, de amúgy egyáltalán nem volt nehéz feladat, az ablakpárkány ugyanis legalább 80 cm széles, és a novemberi dátum ellenére szép napos idő volt, csúszásveszély nélkül. A beírás az ofő részéről - figyelembe véve az idióta előírásokat, amelyek a tanárokat teszik felelőssé a gyerekek saját hülyeségéből származó sérülésekért - teljesen jogos, ellenben a hozzá vezető törvényi hátteret - és annak a felnőtt világban megjelenő módozatait - szívből gyűlölöm a mai napig. Ez nem közéleti blog, ezért nem fogom kifejteni a szélsőségesen darwinista nézeteimet, maradjunk annyiban, hogy szerintem az emberiségnek nincs szüksége arra, hogy minden hülyét életben tartson, és egy egészséges társadalomban igenis feltételezhető egy iskoláskorú gyerekről, hogy fel tudja mérni a rá leselkedő veszélyeket. Én mindenesetre tudtam akkor is, hogy a legnagyobb baj, ami történhet, az a beírás :D

A vizsgaidőszak lustaság rányomta a bélyegét a mi aktivitásunkra is, de ígérem, most, innen a távolból (merthogy távol vagyok) csapatok heti 1-2 bejegyzést (persze küldjetek, mert a saját fogytán van). Most egy olyan következik, ami abban az elveszett/padláson archivált üzenőfüzetemben van, amelyikbe a korábban megénekelt, Nicholassal közösen kapott intőnk is benne volt. Scan nincs, de majd ha otthon leszek, megpróbálom előkotorni:

"Tisztelt Szülők! L'eau Fasse a napköziben verekedés közben megharapta társát. Magatartásáért szaktanári intőben részesítem."

Máig előttem van ez az eset, harmadik általános, az aula egyik félreeső csücske, osztálytársammal papírrepülőket röptetünk, szent a béke. Egészen addig tart az idilli helyzet, amíg ki nem fejlesztem a vadászrepülőt, megerősített csőrrel, és hihetetlenül egyenes röppályával (azóta se sikerült reprodukálni): az első telitalálatnál osztálytársam elkezd verekedni, valahogy a földre kerülünk, én alul, ő meg az alkarjával meglehetősen szakszerűen megpróbálja leszorítani a nyakam. Ekkor támadt a mentő ötlet, izomból beleharaptam az alkarjába, ő ordít, tanár megjelenik, előadjuk pontosan, hogy mi történt. Üzenőfüzet elő, mindketten intőt kapunk. Az enyémben konkrétan az a vicces, hogy láthatóan nem azzal volt a probléma, hogy verekedtünk, hanem azzal, hogy haraptam közben. Ekkor még nem jártam semmiféle harcművészetre, úgyhogy szerintem nem lehet felróni a sportszerűtlenséget :D

A zseniális, VB-hangulatú illusztráció pedig itt látható, köszönet a művész úrnak:

Jóval később jöttem rá, hogy nekem a nagyfreki a véremben van, de ez más jelekben már egészen korán megmutatkozott: első walkie-talkiemat amint bevittem az iskolába "megmutatni a többieknek", azaz rajoskodni vele, egyből balhé lett. A cucc még természetesen teljesen játék volt, talán a férfi mosdóból sikerült vele kimorzézni a folyosóra, szóval kemény 2 métert átütött 27 MHz körül. Azonban, nem volt az én napom - az egyik bekapcsolva maradt a padomban, és megreccsent bibliaismeret órán. Ahol a tanár gyorstalpalót végzett óraadó egyből el is vette azokat, és azóta se kaptam vissza, na de nem baj, remélem legalább a gyerekei jól elvannak vele.

Történelem fakultáción, jó 8 évvel utána ismét hasonló: akkor már PMR sávon csapattam, és a gimi jó fekvésének köszönhetően szüneteken át hallgathattuk a darusokat, biztiőröket: "Engedd le a macskát! Jaó, jaó... Állj!", az a kibaszott telefon pedig ismétcsak bekapcsolva maradt, és a fakultáció csendjét - mert a tanár itt tudott fegyelmezni - egy jó nagy PMR hívójel törte meg, úgyhogy ismétcsak gazdagabb lett a tanári kar egy rádióval, de ezt legalább rendben visszakaptam, viszont értve a leckéből - többet nem vittem rádiókat az iskolába. Egyébként, ha már biztiőr, és PMR: a kétnevű, de egytulajdonosú elektronikai üzletlánc őrei ma is 2-es csatin 30-as CTCSS-sel követik a vásárlókat - egészen hátborzongató, tiszta 1984 feeling, akit érdekel, hallgasson bele.

Keresztény iskola lévén, egyébként a mobiltelefonokat rutinszerűen elszedték nálunk - nem, nem ha megcsörrent, nem ha óra alatt nyomkodtad, hanem ha MEGLÁTTÁK. Kikapcsolva se lehetett nálad napközben, és az érettségi banketten tudtuk meg egy tanártól, hogy ők abban bíztak, hogy az egész csak múló divathóbort, ők pedig ugye őrizték a konzervativizmus bástyáját. Hát, ez az, ami nem jött be :)