Ha már ilyen népszerű téma, mi is sütkérezünk egy kicsit az új médiaszabályozás rivaldafényében, ameddig Szalai "Miami Press" Annamária ránk nem talál :) Szóval ez az elképzelés, hogy megmondjuk, mi az erkölcs, egyáltalán nem új, és én általános iskolában még elfogadhatónak is tartom, hogy szépen elmagyarázzák a kevésbé intelligens diákoknak a tanáraink, hogy az alapvetően nem követendő minta, amit Ganxsta Zolee a Bérgyilkosok c. számában előad. Mi persze, akiknek már 11-12 évesen is szorult annyi agy a fejünkbe, nem vettük komolyan az egészet, és jóízűen szórakoztunk az obszcén nyelvezeten, és az olykor korszakalkotó szófordulatokon (pl. "én vagyok itt fent, és te vagy ott lent, leszarni lehet, de felszarni nem"). Ismerjük be, a Helldorado album még ma is üt, mint a vodkával lefőzött kávé. Kíváncsi vagyok amúgy, hogy az előző médiaszabályozás mennyivel volt különb a mostaninál, a megkerülhetetlen alapműnek számító A való világ c. számnak ugyanis már annak idején is csak cenzúrázott klipje készült :)

A sztori amit most el fogok mesélni, az arról az általános iskola hatodik-nyolcadik közötti csatározásról szól, amelyiknek a tétje a különböző általunk megkedvelt zenék hallgatása, illetve a tanárok általi elhallgattatása volt. A legelső ilyen eset hatodikban esett (haha), amikor Róbert (az erkölcstelen újságos) lemásolta nekem a Helldorado-t kazettán, én meg a Walkman-emen állandóan azt hallgattam, és nyilván idővel elkezdtem idézgetni belőle. Ennek valahogy híre ment a tanárok között (azaz spicli volt az osztályban, hogy rohadna ki a bele), és az egyik - amúgy jófej - tanerő az egyik szünetben benyitott az osztályba, én próbáltam elrejteni a zenehallgatás nyomait, sikertelenül, úgyhogy odajött hozzám, és megkérdezte, hogy "Csak nem Ganxsta Zolee-t hallgatsz?". Felesleges lett volna hazudozni, úgyhogy a kazetta el lett kobozva, pont az "ócska, szemét geci, amilyen én vagyok" előttre tekerve. Az osztályfőnökünk persze nem bírta ki, hogy ne hallgasson bele, úgyhogy a tanáritól jó messze levő osztályunkban is tisztán hallatszott, ahogy az angoltanár magnóján megszólal a fenti idézet, majd kapkodva lecsökken a hangerő :)

A fent említett Róbert-féle Fókusz magazinban is pont volt egy interjú Ganxsta Zolee-val, úgyhogy a következő osztályfőnöki órán kifinomult dramatikával tudta előadni az ofő, hogy "kezembe került ez a kazetta, ettől az embertől" (rámutat Zoli bátyánk képére az újságban), melyet a szövegvilág hosszas erkölcstani elemzése, és az interjú boncolgatása követett. Sokra nem emlékszem belőle, az viszont megragadt, hogy külön kiakadt azon, hogy az újságban az van leírva, hogy "k**** jó", merthogy mindenki úgyis tudja, hogy mit jelentenek a csillagok, és hogy hogy lehet ilyen szót leírni egy újságcikkben. Valahol igaza volt, az ilyen álszentséget én is gyűlölöm, szerintem inkább ki kéne írni rendesen, hogy "kurva jó". Végül intőt csak az újságért kapott Róbert, én valahogy megúsztam.

Hetedikben folytatódott a saga, akkor már kezdett kinyílni a csipánk, és az Eminem-2Pac tengely mellett becsületes rockzenét (AC/DC, KISS, Led Zeppelin, ilyenek, meg persze a Linkin Bizkit vonal), illetve elektronikus zenét (Scooter, 666, ezekre emlékszem) is hallgattunk, volt aki keverten (mint én). Gondolom akkoriban jelenhetett meg annak a zseniális papnak a könyve, aki időmilliomosságában a nagy rockzenekarok számait 0.8-szoros sebességgel visszafelé játszva, meg különböző, tiboru-t megszégyenítő elméleteket gyártva bebizonyította, hogy a Beatles-től kezdve a Celtic Frost-ig bezárólag bizony mindenki a Sátánt szolgálja, mert amikor kitudódott, hogy az osztályunk ilyen zenékre vetemedett, újból egy osztályfőnöki agymosáson tudhattuk meg, hogy az AC/DC-ből az AC az Antikrisztus, a DC pedig "nem emlékszem, de biztos valami démon" (mentségére legyen mondva, hogy németül tudott, nem angolul). Másnap hiába vittem be angyalarccal mosolyogva egy AC/DC adaptert, nem hatotta meg :) A 666 (amelyik egy gagyi, spanyolul éneklő technobanda) külön fejezetet kapott, megtudtuk, hogy az a Sátán száma (jé), és aki ilyen nevet felvesz, az nem lehet jó ember, és hogy a tudatalattinkon keresztül az ördögöt fogjuk szolgálni, ha ilyeneket hallgatunk. Hát, nem tudom. 

Nyolcadikban már nem kispályáztunk, Iron Maiden, Akela, Slipknot, Manson, Cradle Of Filth, talán még a Deicide is simán befigyelt, megtanultuk, hogy úgy kell a zenét hallgatni, hogy a tanárok ne vegyék észre, s ez többé-kevésbé sikerült is. Nekem volt egy olyan kazettám, amelyiknek az egyik felén Egészséges Fejbőr, a másikon meg HétköznaPI CSAlódások volt (nálam ez simán befér, eléggé nyitott vagyok mindenre:)), ezzel buktam le először, amikor egy dolgozatot hamar befejeztem, kiengedtek, és zenét hallgattam a folyosón. Az arra jövő tanár belehallgatott, aztán elszörnyedt arccal megkérdezte, hogy "te szkinhed zenéket hallgatsz?", mire én megmutattam neki a másik oldalt is, erre csak annyit mondott, hogy "úristen!". Szerencsére ennyiben maradtunk.

Az igazi, kirúgás határán egyensúlyozó botrány akkor jött el, amikor az egyik osztálytársunk, nevezzük Pálnak, kölcsönadta egy hetedikesnek a Manson CD-jét, amit a hetedikes önfeledten lóbálva hozott vissza az osztályunkba, ami egy keresztény suliban nem életbiztosítás. Alap, hogy szembejött a mindenki által gyűlölt igazgatóhelyettesnő, aki még az áttetsző körömlakkot is kiszúrta a lányok kezén (és ordenáré módon le is baszta őket miatta); "mi ez, kisfiam!?" felkiáltás, elkobzás, angoltanárhoz küldés. Az angoltanár amolyan NMHH (hány h?) módon lefordított néhány számot (azzal a különbséggel, hogy ingyen és helyesen), valaki minden sor végére odaírta, hogy "bocsáss meg, Istenem!" (ez az angolosok szerint nem a fiatal és jófej angoltanárnőre vallott), majd az eredményt nekünk is megmutatták egy újabb osztályfőnöki órai agymosás keretében. Pál szüleit behívták az igazgatóhoz a szörnyű cselekedet miatt, és ha minden igaz, csak azért nem rúgták ki (a kiváló tanulmányi eredményei mellett), mert már nyolcadik közepe volt.

A világ nem sokat változott, Pállal azóta is együtt járunk jobbnál jobb metálkoncertekre, a volt tanáraink továbbra se akarják, hogy a diákjaik ilyeneket hallgassanak, a diákok pedig természetesen hallgatják, az éppen aktuális cenzor pedig még mindig bekaphatja a lófaszt :)

OFF: Az álszent tetűládákat meg még mindig gyűlölöm, így kérem, mindenki vágjon pofán valakit, aki azt állítja, hogy a sajtószabadságot már '56 óta védelmező Népszabadság, illetve a hasonlóan remek pedigrével rendelkező Népszava tiltakozása hiteles :)