Volt az osztályunknak egy 2000 W PMPO "hifi"tornya, amin néha hallgattunk rádiót, a lemezjátszóján (vinyl!!!), annak is a műanyagtányérján magán megtanultunk scratchelni, egy kerámiatű bánta. Néha egy-egy kazettát is bevittünk. Nem nézték jó szemmel. hiszen ha a diákok maguktól csinálnak valamit, amitől jól érzik magukat, az már csak gyanús lehet.
És ebből adódott persze konfliktus is. Jobb napokon akár egy szüneten belül kétszer is benyitottak az ajtón, hogy vegyünk lejjebb a (mellesleg senkit nem zavaró) hangerőből, beszélgetni lehetett mellette - amire én készségesen, teátrálisan letekertem a végfok volume-ot, tanár nyugtázta, ajtó becsuk, kimegy, mialatt én még ugyanazzal a lendülettel, sorban feltolgatom az előfok EQ-kat minden sávon :D (akkor még azért nem volt brickwalling, meg kaziról nyomtuk, szal nem torzított, volt dinamikatartalék). Erre nem tudtak mit mondani, csak beírni a fentit. Pedig a hangerőt mindig lejjebb tekertem, a szemük előtt, ahogy kérték... Ez az egyik, másik meg, hogy az egész osztály hallgatta a rádiót - csak hogy, hogy nem, amikor balhé volt, a csicskák, a gyávák szépen kipárologtak a teremből, vagy például a művészettörténet könyvükbe mélyedtek (amiről tudvalevő, hogy soha, senki még csak ki se nyitná, véletlenül se...).
Egyik legemlékezetesebb csínyünk is ehhez a készülékhez kötődik - péntek, utolsó óra, nekünk még külön foglalkozás a suliban ötig, az osztályterem nyitva, hát miért ne raknánk ki teljes hangerőn az ablakba a hangfalakat, valami rádióra tekerve? Miért ne? Kiraktuk, termet bezártuk, kulcsot leadtuk, mindenki ment haza, hétvége, pihenés. 200 méterre a buszmegállóban is hallottam még a zenét, tudtam: ez nagyon jó poén lesz :) Mint kiderült, a környékbeliek késő estig keresték, honnan szól a zene, majd az éjszakai portás nyitotta ki a termet, és kapcsolta ki a hifit :D
De a "hifi" maradt, továbbra is hallgattuk a Coco Jumbot, meg az amúgy ma (is) országosan ismert zenészek által (álnéven) csinált Hupikék Törpikék slágerek I-II-III-t, na meg a Rajzfilmslágereket stb. Egy ideig ment még a móka, aztán jött a folytköv :)
Kommentek