Ünnepi poszt következik, ugyanis nemrég felvettek egy igen
erős külföldi posztgraduális képzésre, s ezen jeles alkalomból mi mással
hozakodhatnék elő, mint a későbbi tanulmányi előmenetelemmel legélesebb
kontrasztban álló, mondhatni kedvenc beírásommal. Nézzük csak:
„Tisztelt Szülők! L’eau Fasse társainak trágár vicceket
mesélt, majd a környezetét megbotránkoztatva többször hangosan és tüntetően
böfögött. A fokozatosság elve alapján osztályfőnöki megrovásban részesítem.”

Ezt gondolom valahogy így értette az ofő (a kiváló illusztrációt köszönöm Sonkának, alatta a történet):
.gif)
Úgy történt amúgy az eset, hogy a dupla technikaóra szünete volt
épp a nagyszünet, mely alatt lementünk kajálni, fociztunk egy kicsit az udvaron, aztán
visszatértünk a teremhez, mely ilyenkor már általában nyitva volt, de az
ominózus napon éppen zárva találtuk, rángattuk kicsit az ajtót, aztán leültünk
a folyosón a padokra. Elég eldugott egy épületrész volt ez, gondoltuk, nem
zavarunk senkit, és jobb tevékenység híján böfögőversenyt rendeztünk, melyen
sok kiemelkedő teljesítmény született, ki is hirdettük a győztest (nem én
voltam, de azért a dobogóra felfértem). Ezt követően a társalgás elérkezett a mélypontjára, azaz a
viccmeséléshez, elő is rukkoltam az akkori (és azóta örök) kedvencemmel:
A cigány és a kisfia elmennek horgászni, kifogják az
aranyhalat, az aranyhal pedig megszólal: „ha visszadobtok, teljesítem három
kívánságotokat”. Visszadobják az aranyhalat, az aranyhal megkérdezi, mit
kívánnak.
Kisgyerek: cukorkát, cukorkát!
Apja (a gyereknek): lófaszt a seggedbe!
Kisgyerek: Aúú!
Ekkor, legnagyobb meglepetésünkre kattan a zár, nyílik az
ajtó, és dühtől (meg a tintorettótól)
vörös fejjel kilép rajta a technikatanárnő, egyenesen hozzám, hogy most akkor
megyünk az osztályfőnökhöz. Miközben vitt fel a tanáriba, még megkérdezte, hogy
ki böfögött, mondtam – falazva a többieknek -, hogy csak én voltam, úgyhogy
némi időrendi, és ténybeli pontatlansággal került bele az ellenőrzőmbe a fenti,
szerintem országos szinten is nehezen überelhető beírás :D
Kommentek